Lékó Péter

Posted on

Lékó Péter 1979. szeptember 8-án született Szabadkán, egyéves kora óta él Szegeden, ahol a Közgyűlés 2005-ben választotta meg a város díszpolgárának. Hétéves kora óta sakkozik, 1994-ben az amerikai Robert Fischer rekordját is megdöntve lett nemzetközi nagymester, korcsoportos világbajnok. Az 1994-es moszkvai sakkolimpián mutatkozott be először a magyar válogatottban. A nagy tornák állandó meghívott résztvevőjeként a ranglistán fokozatosan lépkedett előre. 1997-ben Tilburgban, Madridban harmadik, 1998-ban Tilburgban második, 1999-ben Dortmundban Vlagyimir Kramnyik, Viswanathan Anand, Michael Adams, Anatolij Karpov előtt győzött. A 14 év után világversenyen ismét érmet szerző magyar válogatott éltáblása, Bakuban az Európa-bajnoki ezüstérmes csapatunk vezérevezőse. Remekül kezdte a következő évet, Budapesten a WFG szponzorálta hatjátszmás páros mérkőzésen 4,5-1,5 arányban legyőzte a FIDE Las Vegas-i világbajnokságának győztesét, az orosz Alekszandr Halifmant. 2001 januárjában Kramnyikkal 12 játszmás rapid meccset játszott, az orosz világbajnoktól nagy küzdelemben 7-5-re kapott ki. Péter edzéseinek irányítását Arshak Petroszjan vette át, és ezzel nagymesterünk pályafutásában új korszak kezdődött meg. Dortmundban megnyerte a világbajnok-jelöltek tornáját, és ezzel Kramnyik kihívója lett. A bledi sakkolimpián ezüstérmet szerzett válogatottunk veretlen éltáblása.

Lékó nagyszerű linaresi tornagyőzelemmel kezdte a 2003-as esztendőt, gyengébb folytatás után 2004 januárjától már ismét szárnyalt. Veretlenül végzett Anand mögött – Adams társaságában – második helyen Wijk aan Zee-ben. Sokáig vezetett a linaresi szuperversenyen, végül Garri Kaszparovval holtversenyben lett második. Moszkvában, a Petroszjan-emlékversenyen az örmény válogatott vendégjátékosaként a legjobb egyéni eredményt érte el.

Brissagó6

Brissagóban, a Kramnyik elleni világbajnoki döntőn „túlélte” a negatív kezdést. Az első játszma elvesztése után kiegyenlített az ötödik partiban, majd a nyolcadik játszmában aratott csodálatos győzelmével egészen a 14. játszmáig vezetett, és fél pont hiányzott a világbajnoki cím elhódításához. A rutinos ellenfél végül fordított, drámai küzdelemben megnyerte a partit, és Vlagyimir Kramnyik a 7-7-tel megvédte a világbajnoki címét. Lékó Péter 2005 januárban veretlenül lett tornagyőztes Wijk aan Zee-ben.

Emlékezetes hajrával egyenlített ki az Adams elleni miskolci rapid párosmérkőzésen. Kellemetlen meglepetésre a San Luis-i világbajnokságon be kellett érnie az ötödik hellyel. A hagyományos linaresi szuperverseny mexikói első félideje után veretlenül, félpontos előnnyel vezetett, Linaresben utolsó két partijának elvesztése miatt csak a negyedik helyen végzett. A dortmundi tornán ismét biztosnak tűnő első helyet engedett ki a kezéből, az utolsó fordulóban éppen Kramnyiktól szenvedett vereséget. A Miskolci Nemzeti Színházban, a sakkozás új szentélyében Lékó Péter a sakktörténelem 12. világelsőjével, Anatolij Karpov vívott rapid párosmérkőzést. Nagymesterünk a harmadik játszma megnyerésével 4,5-3,5 arányú győzelmet aratott, a többi parti harcos remivel zárult.

talwin-2

Lékó Péter nagyszerű tornagyőzelemmel zárta az esztendőt. A Moszkvai Központi Sakk-klubban a sakkozás legendás világbajnoka, Mihail Tal emlékére rendezett tízfős, 20-as kategóriájú szuperversenyen nagymesterünk hármas holtverseny után vehette át a győztesnek járó serleget.

Péter

Nagymesterünk jól kezdte a 2007-es évet. Odesszában, a 16 résztvevős, kieséses rendszerű rapid Világkupán a döntőben az ukrán Vaszilij Ivancsuk elleni nyeréssel hódította el az első helyet. Miskolcon az orosz világbajnokkal, Vlagyimir Kramnyikkal vívta következő meccsét. A Nemzeti Színházban óriási érdeklődés kísérte a párharcot, a megnyitáselméleti szempontból is nagyon érdekes játszmákat. Az egyenlő erők küzdelmét Kramnyik 4,5-3,5-re megnyerte.

Lékó Péter remekelt az elisztai világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken. A török Mihail Gurevics, majd az orosz Jevgenyij Barejev legyőzésével továbbjutott, játszhatott a nyolcfős világbajnoki döntőn. Dortmundban a hagyományos Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyen holtversenyben másodikként zárta szereplését.

Miskolc_2009_Leko_Anand_102

A Mexikóvárosban megrendezett vb-n nagymesterünk ötvenszázalékos teljesítménnyel lett negyedik. Munkácson Ivancsuk elleni rapid párharca 6-6-ra végződött. Moszkvában holtversenyben harmadikként végzett a II. Tal-emlékversenyen. A Corus 2008 szuperversenyen Ivancsukkal osztotta az ötödik helyet. A nizzai Amber-versenyen javuló formát mutatva összesítésben Kramnyik, Topalov és Carlsen társaságában lett második. Miskolcon negyedik párharcát a 17 esztendős norvég trónkövetelővel, Magnus Carlsennel vívta, több esélyt is kihagyva 5-3-ra kikapott. Jerevánban, a „Gigászok” rapidtornáján, a Karen Aszrjan-emlékversenyen ezüstérmes. Kedvenc városában, Dortmundban harmadszor hódította el a győztesnek járó trófeát. Kramnyik egyik szekundánsa volt Ananddal vívott bonni világbajnoki döntőn. A drezdai sakkolimpián remek egyéni eredményt ért el, a legjobb elsőtáblásnak járó díjat nyerte el.

Miskolc_2009_Leko_Anand_027

A Lékó& sorozat fénypontjaként 2009-ben a regnáló világbajnok, Viswanathan Anand látogatott el Miskolcra. A párosmérkőzésen Anand sikerrel bizonyította, hogy méltán nevezzük a rapid sakkozás királyának is. Két győzelem és hat döntetlen mellett 5-3-ra megnyerte a párharcot. Péter a dortmundi viadalon holtversenyben lett második. Lékó Péter játszott a Grand Prix-sorozaton. A legjobb eredményt, holtversenyes második helyet Nalcsikban érte el, az összesítésben a hetedik helyen végzett.

A szeptemberi 39. sakkolimpia után hosszú hónapokra felhagyott a sakkozással. A visszatérést a 2011. júliusi, Ningbóban megrendezett csapat-világbajnokság jelentette, veretlenül 9-ből 5,5 pontot szerzett az első táblán. Ezután sokkoló volt, hogy a Világkupán az első fordulóban kiesett Sam Shankland elleni vereségével. Az esztendő a görögországi Halkidikiben megrendezett csapat Európa-bajnoksággal ért véget, válogatottunk a briliáns harmadik helyen végzett, Lékó 9-ből 5,5 pontot szerzett.

phoca_thumb_l_kramnik-leko%202

2012-ben Lékó második volt a Sigeman & Co versenyen fél ponttal Fabiano Caruana mögött. Dortmundban Kramnyik, Naiditsch és Ponomarjov társaságában osztotta a harmadik helyet, hajszálon múlt a nyerése a tornagyőztes Caruanával szemben.

Szeptembertől a világbajnoki ciklus megrendezésére jogot szerzett AGON jelöltjeként játszhatott a FIDE 2012-13-as Grand Prix-sorozatában. Lékó négy versenyének összesítéseként a 13. helyen végzett. 2013 januárjában a Tata Steel Chess szuperversenyen az erős ötödik helyen zárt 13-ból 7,5 ponttal. Júliusban Dortmundban holtversenyben harmadik lett Naiditsch társaságában. Augusztusban a FIDE Világkupáján a második fordulóban Julio Grandától kapott ki 1,5-0,5-re.

10615372_855534077811653_6651973612070621963_n

A Szellemi Sportok Világjátékán holtversenyben első a rapid tornán. 2014 áprilisában az orosz bajnokságot megnyerő Malahit csapatában 7-ből 5 pontot szerzett. Júliusban Dortmundban Georg Meirrel holtversenyben lett második, a 41. sakkolimpián Tromsőben azüstérmes válogatottunkban játszott.

Nyolc olimpián vett részt a magyar válogatott csapatban, ahol a legjobb eredménye a 2002-es, valamint a 2014-es sakkolimpián csapatban szerzett ezüstérem, valamint a 2008-as olimpián az első táblán elért 1. helyezése volt. Ezeken kívül a csapat még két alkalommal szerezte meg a 4. helyet (2000-ben és 2010-ben). Csapat Európa-bajnokságon 1999-ben az ezüstérmet, 2011-ben a bronzérmet nyert a válogatottal.

Legelőkelőbb helyezéseként a FIDE ranglistáján 2003. áprilisában negyedik volt. A 2015. augusztus 1-től érvényes ranglistán 2014 Élő-ponttal a 33.

Lékó Péter tornagyőzelmei:

1995 Koppenhága
1997 Havanna, Yopal
1999 Dortmund
2002 Dubai (rapid)
2002 Dortmund világbajnok-jelölti torna
2003 Linares
2005 Wijk aan Zee
2006 Moszkv
2007 Odessza (ACP Rapid Világkupa)
2008 Dortmund